#Novak Djokovic




Djokovic és Murray, a furcsa pár: „Nem baj, ha rajtam vezeti le a feszültséget”
 

Djokovic és Murray, a furcsa pár: „Nem baj, ha rajtam vezeti le a feszültséget”

Ketten együtt összesen összesen 27 Grand Slam-trófeán és három olimpiai bajnoki címen osztoznak, de most az a cél, hogy legyen néhány közös sikerük is. Alig fél évvel ezelőtt Novak Djokovic a világ tetején érezhette magát friss olimpiai bajnokként, Andy Murray pedig a visszavonulását jelentette be Párizsban. Eszében sem volt, hogy edző legyen, most mégis az a Djokovic kérte fel, akitől négy melbourne-i döntőben is kikapott. Murray tudja, hogyan kell legyőzni a fiatal trónkövetelőket, és a 37 éves szerb bajnoknak most pont erre van szüksége. 






Tömegek tüntetnek Szerbiában a lítiumbánya ellen. Vucic elnök nem tudja lecsillapítani a kedélyeket, de emeli a tétet
 

Tömegek tüntetnek Szerbiában a lítiumbánya ellen. Vucic elnök nem tudja lecsillapítani a kedélyeket, de emeli a tétet

Az ország 28 településén tartottak demonstrációt a tervezett bányanyitás ellen, és még további 23-ban terveznek ilyet, a szombati, várhatóan százezres belgrádi nagygyűlés előtt. Korábban a világsztár teniszező Novak Djokovic is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. Szeretettel a Vajdaságból sorozatunk legfrissebb cikke.

Kókai Péter Kókai Péter





Az egymás mellett zokogó Federer és Nadal láttán szem nem marad szárazon
 

Az egymás mellett zokogó Federer és Nadal láttán szem nem marad szárazon

Elkészült a dokumentumfilm, amely Roger Federer aktív teniszkarrierjének az utolsó tizenkét napját mutatja be, a visszavonulásának a bejelentésétől a tényleges búcsúig a Laver Kupán, azon a versenyen, amelynek a megálmodásában a svájci bajnok is részt vett. Federer bejelentése annak idején is mellbevágó volt, de a rendező Asif Kapadia megmutatja, hogy a kulisszák mögött minden sokkal szívfacsaróbb.